Népirtás a magyarság ellen - a cigánybűnözés ellen demonstráltak BerzékenA mai napon országszerte megtartott ballagások ellenére is körülbelül félezer nemzeti radikális és helybeli lakos vett részt azon a demonstráción, amit a Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezett a Borsod megyei Berzéken szombat délután. Mint ismeretes, az 1070 lakost számláló településen egy hónappal ezelőtt cigánybűnözők csoportja bestiális kegyetlenséggel gyilkolt meg egy helyi lakost, a 45 éves Nagy Józsefet. Az országos média természetesen igyekezett elhallgatni az esetet, ezért döntöttek úgy a településen élők, hogy a Jobbikhoz fordulnak. A párt képviselői teltházas lakossági fórumon tájékozódtak a kialakult helyzetről, s döntöttek a figyelemfelkeltő demonstráció mellett. Az eredetileg 17 órára beharangozott rendezvény a jobbikos megmozdulásokat immár hagyományos jelleggel övező kiemelt rendőri figyelem és igazoltatás miatt némi csúszással kezdődött.
Nem a Jobbik akar polgárháborút A jelenlevők egyperces néma főhajtással emlékeztek a cigánybűnözés újabb áldozata előtt, majd a Himnusz eléneklését követően Jakab Péter, a Jobbik miskolci közbiztonsági szakpolitikusa szólt a tömeghez. A képviselő beszédében rámutatott a megye cigány lakosságának növekvő arányára, s arra, hogy Borsod jövője azon áll vagy bukik, hogy a mindenkori hatalom hogyan viszonyul a cigányproblémához. A politikus kiemelte, pénz helyett ideje erőt mutatni a cigányság felé, erre pedig csak a Jobbik képes, hisz csak a párt programjában szerepel a csendőrség az önfenntartó börtön, a bentlakásos iskola megvalósítása. A politikus utalva az elmúlt hetek „polgárháborús” hecckampányára elmondta azt is, nem a Jobbik akar polgárháborút, hanem az a Fidesz és az az MSZP, amely évtizedek óta uszítja a cigányságot, miközben a többségi társadalmat magára hagyja, önvédelmi reakcióit pedig igyekszik megfojtani. Jöjjön Berzékre a bíró! Balla Gergő országgyűlési képviselő a hatóság erélyes fellépését sürgette a cigánybűnözőkkel szemben, mondván megálljt kell parancsolni a magyarság lemészárlásának. A törvénytisztelő embereket a cigányok ma megfélemlítik, ugyanakkor a demonstráció azt mutatja, a jobbikosok nem félnek – jelentette ki a honatya felhívva a figyelmet a helyi közösségek összefogásának fontosságára.
Balla kitért a Cozma-perben született rendkívül enyhe ítéletre is, melynek kapcsán a képviselő meghívta Berzékre az érintett bírót, egyben a legsúlyosabb büntetés kiszabását kérte a berzéki gyilkosokra. Végezetül arra kérte a közvéleményt segítsék anyagilag is az árván maradt családot, melyben a Jobbik frakció is élen fog járni. Nem hátrálhatunk tovább „Nemcsak Borsodnak, de Hajdú-Biharnak is elege van a cigánybűnözésből!” Ezt már Kukcsár Gergely, a Jobbik Hajdú-Bihar megyei elnöke mondta, aki arra világított rá, hogy egyre több településen lép „nagykoalícióra” egymással a rendőrség, a bűnözők és az adott önkormányzat. Példaként Konyár községet hozta fel, ahol a helyeik már csak a Jobbikban bíznak, TEK helyett pedig sokkal szívesebben látnák a csendőrséget. Heves megye elnöke, Dudás Róbert a legnagyobb problémának azt látta, hogy a nincs rend, de a kormány ennek az ellenkezőjét hiszi, és ezt próbálja sulykolni a lakosságba is. Ezzel a hatalom a rendetlenséget pártolja – mondta a Jobbik heves megyei frakcióvezetője, aki szerint a kormány politikai megfontolásból támogatja a cigányságot, a Gárda vegzálásával pedig a bűnözőket támogatja.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye képviseletben Bakó József megyei elnök egy Wass Albert idézettel szemléltette, milyen pusztulás vár Magyarországra, amennyiben a napjainkban tartó rendkívül káros társadalmi folyamatok nem változnak. Bakó szerint ezeket a folyamatokat meg kell állítani, „gyermekeink, unokáink érdekében nem hátrálhatunk tovább”. Orbán és Gyurcsány nem jött el A szomszédos megyék elnökei után a Jobbik országos alelnöke, Gyüre Csaba mondott rendkívül szenvedélyes beszédet. „Berzék tragédiája a család, de egyben a nemzet tragédiája is. Elég volt!”- jelentette ki az országgyűlési képviselő, aki hiányolta, hogy a holokauszt és a romagyilkosságok nagy „emlékezői” Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Sólyom László nem jöttek el Berzékre. Pedig lett volna mi ellen demonstrálniuk, hiszen az elmúlt két hétben is tucatnyi magyar embert öltek meg – fogalmazott Gyüre, aki szerint miközben Orbán az egyenruhás bűnözés és az államadósság üldözésével van elfoglalva, az emberek a rend társadalmát várják. Ezzel kapcsolatban a politikus rámutatott arra is – utalva a tüntetésen megjelent szép számú gárdistára –, hogy Orbán Viktor Strasbourgban korán jelentette be a paramilitáris alakulatok felszámolását, a törekvés ugyanakkor jelzi, hogy a Fidesz számára nem a cigányterror a fő probléma, hanem a Jobbik. Beszéde zárásaként a képviselő elmondta, nem a magyarok a rasszisták, hanem azok a cigányok, akik puszta szórakozásból ölnek magyar embereket. Népirtás a magyarság ellen A szónokok sorát Sneider Tamás zárta. A párt országos alelnöke a sorozatos magyarellenes gyilkosságok kapcsán magyar holokausztról, modernkori népirtásról beszélt, melyet a kormány nem akadályoz meg, hisz komoly rendőri erők csak akkor jelennek meg az ország bűnügyileg frekventált vidékein, ha ott a Jobbik rendezvényt tart. Ő maga azért „járkál” rendszeresen a Heves megyei Kerecsenden, hogy így érje el a rendőri jelenlétet. Sneider, az Országgyűlés Szociális Bizottságának elnökeként tűrhetetlennek nevezte, hogy a cigányság az Orbán-kormány által rájuk fordított 120 milliárd mellett annak a többszörösét veszi fel szociális juttatások formájában. Emellett mérhetetlen károkat okoznak a közüzemi szolgáltatások lopásával – tette hozzá –, annál is inkább, mert az okozott kárt a szolgáltatók beépítik a rendesen fizetők számláiba. A legnagyobb problémát azonban abban látta a politikus, hogy a közbiztonság hiánya miatt ma már nem kifizetődő termelő munkát végezni, hisz a befektetett munka eredményét mások aratják le. A népes hallgatóság a beszédek után fegyelmezett rendben végigvonult Berzék község főutcáján, majd az emlékezők az árván maradt család jelenlétében mécseseket gyújtottak a gyilkosság helyszíne előtt. Végezetül a berzékiekkel kiegészült jobbikosok sora elindult, hogy megkoszorúzzák Nagy József végső nyughelyét. A temető méltóságteljes csendjét a „Boldogasszony Anyánk” éneke és a „Miatyánk” törte meg. Ezt követően a megjelent politikusok és szimpatizánsok kifejezték részvétüket Nagy József özvegyének és árván maradt kislányának.
A közel kétórás rendezvényt követően a lakosság legnagyobb bánatára a rendőrök népes hada elhagyta a települést, ugyanakkor a Jobbik harcedzett tagsága felajánlotta, ha a cigányterror miatt késlekedik a hatósági intézkedés, a lakók hivatkozzanak nyugodtan arra, hogy jobbikosok járkálnak a településen, s a rendőrség gyors reagálása garantáltan nem fog elmaradni.
Közvetlenül a tüntetés után az egyik jelenlevő ellen a rendőrség szabálysértési eljárást indított, mivel állítólag "bebizonyosodott" – rendőrségi felvétel szokatlanul gyors kielemzése után –hogy a rendezvény alatt, egy kisebbséget "szidalmazott". barikad.hu
|
Ingyenes buszok indulnak Gyöngyösről ! Buszindulás: 13.30-kor a Toronyházi buszmegállónál !
|
Ángyán József lemondásának hátterérőlÁngyán József nyílt levelében beszél lemondásának hátteréről, a mindent behálózó maffiahálózatról, és a lehetséges dél-amerikanizálódásról. |
VISONTA GYÁSZOL
Mély fájdalommal tudatom, hogy 2012.02.07-én elveszítettünk egy tagtársunkat. Visztra István 39 évet élt, szerető felesége és két kiskorú gyermeke gyászolja. Fájdalmukban osztozunk. A Visontai Jobbik Alapszervezet alapító, és a mai napig aktív tagja volt.Emléke szívünkben, örökké él !
Gyászmise időpontja: 2012.02.11-én szombaton 14.30-kor Visonta Római katolikus templom Temetés időpontja: 2012.02.11-én szombaton 15.00-kor Visonta temető Zámbor András
|
Ki kell lépnünk az Unióból - tüntetésre hív a Jobbik (2012.01.14.-14:00)
„Súlyos, durva támadás érte Magyarország szuverenitását” – értékelte az Európai Bizottság mai napon közzétett ultimátumát Vona Gábor. Az EB három magyar törvény (jegybanki különállás, bírák idő előtti nyugdíjazása, ombudsman intézményének felszámolása) visszavonását követeli, ellenkező esetben felvetették az uniós támogatások befagyasztását, ami a Jobbik véleménye szerint az elmúlt 22 év legsúlyosabb válságát eredményezheti. Két tanulság A Jobbik elnöke az esetből két tanulságot vont le: egyrészt ide vezetett a Gyurcsány- és Orbán-kormányok Brüsszelt szervilisen kiszolgáló politikája, másrészt az Unió nem jótékonysági intézmény, hanem báránybőrbe bújt farkas, amely gyarmattartóként viselkedik. Vona Gábor úgy véli, az utóbbi hetek eseményei egyértelműen bizonyítják, hogy Magyarország csupán gyarmati szerepet tölt be a 27 tagú szövetségben, ezért a Jobbik hazánk Európai Unióból való kilépését kezdeményezi. Nem a törvényeket védik, hanem az országot „Ez nem saller, nem koki, hanem egy földön fekvő ország megrugdosása” – húzta alá Vona, aki egyben bejelentette: a nemzeti radikális párt január 14-én, szombaton 14.00 órától tüntetést szervez az Európai Unió Háza elé, a fővárosi Millenáris Park mellett. Ide pártszimpátia nélkül mindenkit elvárnak, akit felháborít az Európai Unió gyarmattartó politikája. Vona Gábor fontosnak tartotta kiemelni: a Jobbiknak sok kritikája van az elmúlt két év kormányzásáról, de most az ország szuverenitása a tét. „Amikor ezt elutasítjuk, akkor nem a kifogásolt törvényeket védjük, hanem az ország szuverenitását féltjük” – tette egyértelművé a pártelnök, aki elszomorítónak tartja, hogy a másik két ellenzéki párt „csahos kutya módjára” szeretné túlteljesíteni az EB követeléseit. Az EB eddig melyik meccset nézte? A Jobbik elnöke visszautalt a lisszaboni szerződés olvasás nélküli aláírása és az európaktummal kapcsolatos népszavazás visszautasítására. Vona Gábor a Fidesz és az MSZP közös bűnének nevezte, hogy a magyar társadalmat sohasem szembesítették az Európai Egyesült Államok felé vezető út veszélyeivel, most azonban mind a kormány, mind a magyar emberek kemény leckét kaptak. A költségvetési hiány leszorítását követelő uniós hangokra Vona úgy fogalmazott: olyan, mintha Brüsszel nem követte volna nyomon az elmúlt évek politikai eseményeit, az ugyanis semmi másról nem szólt, mint megszorításokról, az államadósság szolgai törlesztéséről, a társadalom kivéreztetéséről. Rendkívüli ülésen vitatnák meg Magyarországnak ebben a helyzetben dönteni kell, a Jobbik álláspontja pedig egyértelmű: az uniós ultimátumot vissza kell utasítanunk, Magyarországnak nincs politikai és gazdasági jövője egy ilyen szervezetben – szögezte le Vona. Az MTI kérdésére a pártelnök egyértelművé tette: a Jobbik nem csatlakozik az MSZP és az LMP által kezdeményezett rendkívüli parlamenti üléshez, mivel az csak a pánikkeltést szolgálta, és egyébként is aktualitását vesztette. Ennek ellenére a Jobbik kezdeményezi egy rendkívüli országgyűlési ülés megtartását, ám annak témája érdemi vita lenne az ország Európai Unióhoz való viszonyáról. A barikad.hu kérdésére Vona Gábor elmondta, a mostani uniós ultimátum sem változtat pártja államadósság újratárgyalását kitűző álláspontján. A Jobbik elnöke Írország közelmúltbeli példájára hivatkozva kijelentette, részleges elengedés és újraütemezés nélkül az országnak nincs esélye kilábalni a válságból. B.J. |
Minden kiderül: górcső alatt a Heves megyei politikusok aktivitása
Ehhez persze látva a sokszor nagyon foghíjas parlamenti padsorokat az is kell, hogy a honatyák a munkahelyükön tartózkodjanak és aktívan részt vegyenek a törvényjavaslatok vitájában. Lássuk hát szűkebb pátriánk politikusai hogy teljesítettek!
2011-ben felszólalásszám és felszólalási idő a megyei ogy. képviselők sorrendje Aktivitásban 2011-ben is messze az ellenzék jeleskedett. A kormánypárti képviselők részéről egyedül Lukács Tamás ékelődött az élbolyba. 2011-ben a legtöbbször Sós Tamás (MSZP), Sneider Tamás és Mirkóczki Ádám jobbikos képviselők kértek szót a Tisztelt Házban. Horváth László (Fidesz) megyei kormánymegbízottnak mindössze egyetlen két perces felszólalással tűnt ki a tavalyi évben.
1. Mirkóczki Ádám (Jobbik) 43 felszólalás 4 és fél óra beszéd (58.) 2. Dr. Lukács Tamás (KDNP) 26 felszólalás 4 óra 10 perc (64.) 3. Sneider Tamás (Jobbik) 51 felszólalás 3 óra 49 perc (73.) 4. Dr. Sós Tamás (MSZP) 61 felszólalás 3 óra 59 perc (75.) 5. Vona Gábor (Jobbik) 34 felszólalás 2óra 47 perc (105.) 6. Ivády Gábor (független) 23 felszólalás 1 óra 55 perc (148.) 7. Herman István (Fidesz) 33 felszólalás 1 óra 28 perc (175.) 8. Dr. Tóth József (Fidesz) 14 felszólalás 1 óra 26 perc (177.) 9. Habis László (KDNP) 13 felszólalás 1 óra 11 perc (195.) 10. Balázs József (Fidesz) 6 felszólalás 44 perc (240.) 11. Dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz) 14 felszólalás 36 perc (264.) 12. Szabó Zsolt (Fidesz) 8 felszólalás 19 perc (320.) 13. Horváth László (Fidesz) 1 felszólalás 2 perc (375.)
2010 májusától az „összetett” tehát a 386 képviselői sorrendben
63. Sneider Tamás (Jobbik) 92 felszólalás 75. Sós Tamás (MSZP) 81 felszólalás 105. Mirkóczki Ádám (Jobbik) 58 felszólalás 106. Vona Gábor (Jobbik) 58 felszólalás 149. Herman István (Fidesz) 41 felszólalás 175 Nyitrai Zsolt (Fidesz) 34 felszólalás 180. Dr. Lukács Tamás (KDNP) 32 felszólalás 191. Ivády Gábor (független) 29 felszólalás 254. Habis László (KDNP) 16 felszólalás 270. Dr.Tóth József (Fidesz) 15 felszólalás 280. Szabó Zsolt (Fidesz) 14 felszólalás 344. Balázs józsef (Fidesz) 6 felszólalás 373. Horváth László (Fidesz) 3 felszólalás
Felszólalási idő Ha a felszólalások időtartamát vesszük alapul, akkor elsöprő a Jobbik fölénye. A képzeletbeli megyei lista első első három helyén a három jobbikos képviselő található (Sneider Tamás a párt alelnöke, Mirkóczki Ádám a párt szóvivője és Vona Gábor a párt elnöke és frakcióvezetője személyében), de még ha a 386 fős parlamentet vesszük, akkor is előkelő helyeken állnak. A kormánypárti képviselők döntő többségében a lista második felében és hárman pedig az utolsó negyedben találhatók, hiszen az adatok szerint, nekik másfél év alatt, szinte alig volt mondanivalójuk. 50. Sneider Tamás (Jobbik) 7 óra 27 perc 71. Mirkóczki Ádám (Jobbik) 5 óra 44 perc 73. Vona Gábor (Jobbik) 5 óra 42 perc 84. Dr. Sós Tamás (MSZP) 5 óra 07 93. Dr. Lukács Tamás (KDNP) 4 óra 43 perc 129. Ivády Gábor (független) 3 óra 30 perc 186. Herman István (Fidesz) 1 óra 44 perc 201. Dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz) 1 óra 34 perc 216. Dr. Tóth József (Fidesz) 1 óra 26 perc 222. Habis lászló (KDNP) 1 óra 23 perc 295. Balázs József (Fidesz) 44 perc 310. Szabó Zsolt (Fidesz) 38 perc 378. Horváth László 10 perc
2010 májusától a beadott önálló indítványok (öi) és nem önálló indítványok (nem öi) száma a következőképp alakult: Érdekes adatok a képviselők önálló- és nem önálló indítványai, amelyeket a ház elé beterjesztettek. Itt is az ellenzéki dominancia a meghatározó. Kiemelkedik a szocialista Sós Tamás, majd a jobbikos képviselők következnek. Ivády Gábor a legtöbb javaslatot még az LMP színeiben nyújtotta be, függetlenként, már jóval kevesebbet. Érdekesség, hogy a kormánypárti Herman Istvánnak és Balázs Józsefnek az elmúlt másfél év alatt egyetlen egy önálló indítványa sem volt, bár Nyitrai Zsoltnak és Tóth Józsefnek is csak 1-1. A leginkább az látszik, hogy a Heves megyei kormánypárti képviselők leginkább a frakciófegyelmet követik és alig-alig állnak föl külön javaslatokkal, indítványokkal vagy hozzászólásokkal, míg az ellenzéki képviselők, különösen a jobbik politikusai messze átlagon felül teljesítenek. Dr. Sós Tamás öi: 73 nem öi: 611 Sneider Tamás öi: 18 nem öi: 113 Mirkóczki Ádám öi: 20 nem öi: 45 Vona Gábor öi: 15 nem öi: 5 Habis László öi: 6 nem öi: 98 Dr. Lukács Tamás öi: 3 nem öi: 38 Ivády Gábor öi: 4 nem öi: 181 Szabó Zsolt öi: 4 nem öi: 10 Herman István öi: 0 nem öi: 11 Dr. Tóth József öi: 1 nem öi: 3 Dr. Nyitrai Zsolt öi: 1 nem öi: 1 Horváth László öi: 2 nem öi: 3 Balázs József öi: 0 nem önálló: 2
Írta: Debnár Ádám (Adatok forrása: parlament.hu)
|
Szűcsné Major Ildikó: Én melyik listán vagyok?
Újabb lista került napvilágra, amit elméletileg az andornaktályai szociális intézmény igazgatóasszonya készített. Ezen a listán fel voltak sorolva az alkalmazottak és megjelölve, hogy ki a fideszes, MSZP-s, ki Korózs Lajos rokona, illetve milyen vallású az illető. Rendkívül alapos munkáról tesz tanúbizonyságot ez a lista, amit névtelenül jutattak el a sajtóhoz. Számos kérdés merül fel az ügy kapcsán. Először is miért nincs hajlandóság sem az igazgatóasszony, sem a megye fideszes vezetése, sem a párt részéről, hogy tisztázzák az ügyet? Esetleg kiderülne, hogy mégis a hölgy készítette a listát? Lehetett indítéka egy ilyen listát készíteni? Érdekes tény, hogy a hölgy a kápolnai Fidesz alapszervezetének és női tagozatának Heves megyei elnöke. Szintén az ügyhöz kapcsolódhat, hogy miután az intézmények átkerülnek a kormányhivatalokhoz, 5500 dolgozót kívánnak elbocsájtani a közszférából. Mi alapján fogják elbocsájtani a dolgozókat? Esetleg hasonló listákról fognak szemezgetni? Ezek után nem indul vizsgálat, és a hölgy esetleges elbocsájtása szóba sem került. Tulajdonképpen megússza annyival, hogy áthelyezik egy másik intézménybe. Csak nehogy újabb kutató munkába fogjon ott is! Egy biztos, a Fidesz minden intézmény élére saját emberit nevezte ki. Lehet, hogy minden dolgozóról van egy ilyen lista? Vagy már minden lakosról pontosan tudnak mindent? Én melyik listán vagyok?.... Szűcsné Major Ildikó Heves megyei közgyűlési képviselő jobbik.hu
|
Viszik a magyar termőföldet és a földalatti vízkészletünketHazudik az, aki azt állítja és balga az, aki azt elhiszi, hogy Magyarországot a ’demokrácia’ megvédése érdekében támadták meg. Mert a globalizáció világában csak a pénz számít. A globalizáció világában, nincs ember, nincs család, nincs hit, nincs becsület, nincs tisztesség, nincs Haza és Isten, egyedül csak és kizárólag a pénz és a profit számít, és az uralkodik. Magyarország nagyon súlyos árat fizet azért, mert az IMF az országot térdre tudta kényszeríteni. Magyarország feltétel nélküli megadással igyekszik arról biztosítani az IMF-et, hogy bármit hajlandó megtenni egy olyan hitelért, amire normális körülmények között nincs is szüksége. A pénzvilág nem felejti el, hogy Magyarország volt az első, aki a bankokra válságadót mert kivetni. Vétkünk annál is nagyobb mivel ezt követően több európai ország is megadóztatta a bankokat. Magyarország térdre kényszerítése arra is hivatott, hogy a továbbiakban Magyarország ne merjen hasonló nemzeti érdekeket védő intézkedéseket tenni… Az IMF hazánkkal kapcsolatos céljai az eddigi gyakorlatából ismertek. Meg akarják szüntetni a multinacionális vállalatokra és a bankokra kivetett válságadókat. Lehetőséget akarnak adni a pénzvilágnak, hogy a magyarok százezreit kilakoltathassák, földönfutóvá tehessék. Szabad prédává kívánják tenni a magyar termőföldeket és a földalatti vízkészletünket. Magyarország csak papíron független. Külföldiek irányítják sorsunkat. A bűnünk az, hogy a bankoktól visszavettünk egy keveset abból, amit tőlünk évek óta elvettek. Bűnünk az, hogy nem fogadtuk el, hogy a bankok 300.000 családot mindenéből ki tudjanak fosztani és az utcára tudjanak tenni. A nemzetközi tőke ok nélkül nem tesz semmit sem. A saját elképzelése és alkalmazása szerinti ’demokráciát’ (mert a ’demokráciából’ sokféle van, Rákosi idejében is ’demokrácia’ volt) is csak olyan országokra erőlteti, ahol olaj vagy más kincsek vannak. Magyarországon most kellene a termőföldekről szóló törvényt úgy megalkotni, hogy a magyar termőföld ne kerüljön a külföldi cápák kezébe. Földalatti vízkészletünk kizárólagosan magyar kézben maradásáról is sarkalatos törvényben kellene rendelkezni, mert nekünk a vízből sok van és nemsokára drágább lesz a víz mint a kőolaj. A JELENLEGI MAGYARORSZÁG ELLENI TÁMADÁSNAK AZ IGAZI CÉLJA A MAGYAR TERMŐFÖLDEK ÉS A VÍZKÉSZLETÜNK MEGSZERZÉSE. Az IMF által vert pozícióban levő Magyarország hogyan tudja megvédeni termőföldjeinket és földalatti vízkészletünket? Irak, Líbia, Jugoszlávia porig lett bombázva, mert nem engedelmeskedett a globalizáció urainak. Magyarország esetében más stratégiát alkalmaztak. Itt tönkretették a forintot. Kiadó: Old Dohányfüstmentes Egyesület Budapest, 2012. január 8., vasárnap (OS – Országos Sajtószolgálat) (Nemzeti InternetFigyelő)
|
Magyarország államadóssága vizuálisan(A helyesírási és gépelési hibákért olvasóink elnézését kérjük, az anyag átvétel, javításra nincs lehetőségünk.)
![]() (Forrás: Államadósság.net78.net - HVG)
|
Nagy a jólét: kibővített szolgálati gépjármű-használatA miniszterek és az államtitkárok mellett a közigazgatási államtitkárokat és a kormánybiztosokat is megilleti szerdától a személyes gépkocsihasználat és sofőr. A kabinet erről szóló rendelete a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
|
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR























Nehéz ténylegesen lemérni az országgyűlési képviselők munkáját, de annyi bizonyos, hogy mindenképpen jó alap, ha megnézzük a parlamenti adatlapjaikat, hogy ki hányszor szólalt fel, mennyi időt beszélt, mennyi önálló- és nem önálló indítványa volt egy-egy képviselőnek, hiszen ez valamilyen szinten mégiscsak kifejezi az adott politikus munkáját.
Ha a felszólalási időtartamot vesszük, akkor azt látjuk, hogy az első helyen a jobbikos Mirkóczki Ádám van 4 és fél órányi beszédidővel, őt a kereszténydemokrata Lukács Tamás követi 20 perccel elmaradva, majd a szintén jobbikos Sneider Tamás van a képzeletbeli dobogó 3. helyén.
Ha a parlament alakulása óta nézzük az adatokat, akkor még nagyobb a szakadék az ellenzéki és kormánypárti képviselők között. A Jobbik abszolút dominanciájához hasonlóan az egyedüli megyei szocialista képviselő Sós Tamás igyekezett kitűnni a parlamenti aktivitásban.



















